Makrogazdasági megközelítés. A magyar gazdaság több évtizedes kulcsproblémája: a forrásteremtés, a (tőke)felhalmozás és a keletkező hasznok gazdaságba történő visszainvesztálása. Azaz, megoldatlan a gazdasági hatású projektek életciklusainak fenntarthatósága. Ez a piaci gazdasági szereplőknél is bizonytalanságokkal teli, de a közszférában alapprobléma, különösen az infrastruktúra-rendszerek gazdasági kihatásában.
Helyi gazdasági feltételek. A közszférában, a kilencvenes évek fordulóján bekövetkezett gazdasági és politikai változások átmenetileg kedvezőbb helyzetet teremtettek a fejlesztési források tekintetében. Annak ellenére, hogy az önkormányzatok helyből forráshiánnyal indultak, kezdetben a privatizáció, ill. a magánvállalkozások és a külföldi tőke előtt megnyíló lehetőségek biztosítottak városfejlesztésre fordítható forrásokat. Az ezredfordulót követően az európai uniós támogatások adtak újabb lendületet a gazdaság- és városfejlesztésnek, amelyben kiemelkedő szerep jutott az infrastrukturális, közte a közlekedési fejlesztéseknek. Az alapprobléma, vagyis a forrásteremtés, -felhalmozás és -felhasználás (visszacsatolás) folytonosságának töredezettsége azonban változatlan maradt. Az egy-egy projekthez kapcsolt forráskoncentrációk átmeneti, túlélési megoldásoknak bizonyultak, mivel a fenntarthatóság feltételei nem voltak, ma sincsenek biztosítva.
Közlekedés szerepe. A közlekedés, a többi infrastrukturális ágazattal együtt, biztosítja a gazdasági-társadalmi élet minden szegmensének működését, mintegy alaprendszerként. A gazdasági eredményesség elképzelhetetlen hatékony közlekedési rendszer nélkül. A nemzeti, a helyi és a vállalkozói, ill. a személyi jövedelemhez való hozzájárulása vitathatatlan. Hatása a jövedelmek, a jólét alakulásában jelenik meg. A forrásteremtéssel és -felhalmozással küszködő önkormányzatok azonban nem voltak képesek folyamatosan előteremteni még a helyi infrastruktúra-fejlesztéshez szükséges tőkét sem.
Mindhárom szféra esetében a hangsúly a fejlesztés-működtetés folyamatosságán – a fenntarthatóságon – van, hiszen a városműködtetés, az infrastruktúra-rendszer fenntartása és a városfejlesztés folyamatos üzem. Mégis, ha egy-egy nagyobb beruházás megvalósul, a rendszerbe illesztésük és fenntartásuk folyamatos pénzügyi hátteret igényel a közszféra részéről. Egy projekt megvalósítása és elindítása jóval rövidebb idő, mint ameddig a projekt életciklusa és hatása tart. A gazdaság-, a város- és az infrastruktúra-fejlesztés szervesen összefügg, bár a jelen gyakorlat szerint külön pályán, saját ágazati kereteik között mozognak.
A jelzett közgazdasági alapprobléma miatt Magyarország számára létkérdés a gazdaság élénkítése, amely csak akkor lehet tartós, ha az a gazdasági tényezőkkel való fenntartható gazdálkodás keretében zajlik. Ezek kapcsán elsősorban a közvetlenül mérhető GDP-t növelő, vagy másképp fogalmazva, a hozzáadott értéket bővítő ún. húzóágazatok kerülnek fókuszba, pl. járműipar, informatika, szolgáltatások, építőipar, a turisztikai ágazat. A gazdaság térbeli vetületei, amelyben a három szféra szerves kapcsolatai megjelennek, nem kapnak kellő figyelmet. Megítélésem szerint, ez az egyensúlytalanság nagy hátrányokkal jár, potenciális előnyöket hagyunk kihasználatlanul.
A kortárs közgazdasági életben, és sajnos, az urbanisztikában is a területi megközelítés, a helyi értékekkel való gazdálkodás nagyon gyenge. Sokszor csak a műemlékekre, városképre vagy valamely helyi jellegzetesség megőrzésére terjed ki (amelyek persze fontosak). Illetőleg, mivel az önkormányzatoknak nincs forrásuk fejlesztésre, az ingatlanfejlesztők aknázzák ki a
helyi értéket egy-egy projekt keretében. Nincs átfogó, egységes, kezdeményező képes területgazdálkodási rendszer. Az önkormányzatok mások pénze után futnak, pedig a fejlesztési forrás a lábuk előtt-alatt hever a helyi érték formájában, ami elsősorban a terület hasznosíthatóságában, potenciális gazdasági értékében manifesztálódik. A válsággal terhelt időszakban a fejlesztési forráshiány feloldásának kényszere ráirányítja a figyelmet a helyi értékek „újrafelfedezésére”, és az erre alapozott önfenntartó projektekben gondolkodásra.
Mindebben kiemelkedő szerepe van a közlekedésnek, amely adott területi egységek hasznosíthatóságának, általában a területhasználat egyik fő meghatározója és eszköze, ezért megkerülhetetlen tényező a gazdasági folyamatok fenntarthatóságában, a forrásteremtésben.
Az előadásomban a gazdaság-, a város- és a közlekedésfejlesztés összehangolását igyekszem bemutatni budapesti helyszínek merőben eltérő területhasználati példáin. A közös motívum: a helyi területérték érvényesítésére alapozott térbeli (város-) és gazdaságfejlesztés. A közös nevező: a közlekedés. A bemutatott esetekben a helyi érték kiaknázása a közlekedési forgalomhoz kapcsolódik, de más-más módon.
- Dél-budai helyszín. Régóta húzódik az Albertfalvai híd megépítése, annak ellenére, hogy a híd szükségessége, fontossága megkérdőjelezhetetlen a főváros térszerkezetében – egyöntetű szakmai vélemények szerint. Az ok: forráshiány. A pénzügyi és a közlekedési, egyben városfejlesztési probléma megoldása összehangolható, ha nem pusztán csak közlekedési, ill. ágazati finanszírozási problémának tekintjük. A híd és az ún. körvasút menti körút egy szakasza megépítésével állandó, nagy forgalom generálódik a területen. A nagy forgalom egyben nagy vásárlóerőt, széles skálájú keresletet hordoz, ami intenzív és sokrétű területhasználatot, ezzel területfelértékelődést eredményezhet. A közlekedési csomópont tehát új városközpont kialakítását teszi lehetővé. A cél: a közlekedési forgalomnövekedés révén a területen és a területben létrejött gazdasági érték forrásteremtő és -felhalmozó lehetőségének érvényesítése, helyben tartása. Ezt a lehetőséget igyekszem bemutatni ábrákkal, számokkal.
- Belvárosi helyszín. A Belváros tehermentesítése, világvárosi funkcióinak, megjelenésének javítása, régi fényének helyreállítása szintén régi téma. A budapesti Belváros közepén, a Ferenciek tere és a Kossuth Lajos utca zónájában – a dél-budai helyszíntől eltérően – a felszíni közlekedési forgalom korlátozása, majd megszüntetése eredményezne, eredményezhetne olyan területhasználati változást, amely funkciógazdagodáshoz és területfelértékelődéshez vezet. Ha nem csupán közlekedési problémának tekintenénk a belvárosi zsúfoltságot. Ez esetben is ábrákkal, számokkal törekszem felvillantani a területérték hasznosításában rejlő forrásteremtő és -felhalmozó lehetőségeket.
A példák kapcsán felvázolható egy komplex, a jelenlegi gyakorlattól eltérő együttes gazdaság- és városfejlesztési mód, melynek alapját a közlekedés rendezése adja. Mindkét eset központi helyszín. Az egyik helyszínen új, multifunkcionális városközpont jöhet létre, a másik központi helyszínen pedig korszerű városrehabilitáció valósulhat meg. Mindkét központ támogatja a másikat. Az albertfalvai, mint dél-budai multifunkcionális városközpont, kiszolgálja Dél-Buda lakosságát és gazdasági szereplőit, ezzel helyben tartja a vásárlóerőt, hozzájárulva a Belváros tehermentesítéséhez. A Belvárosból kiszoruló közúti forgalomnak pedig részben az albertfalvai híd és csomópont nyújt korszerűbb összeköttetést Budapesten, csökkentve a Belváros túlzsúfoltságát, átmenő forgalmát.
